„Te nem tudod magad jól érezni alkohol nélkül?”

A fenti kérdés elégszer és elég módon elhangzott már. Egyenesen nekem szegezve is, belemondva a levegőbe, valakinek is. Bosszantó kérdés. Érezzük, hogy az állapot, amit így elérünk, az érzések, amiket így érzünk, nem kedvesek, nem valóságosak, nem kívánatosak. 

Alkohol. Tényleg hihetetlen szervesen része az emberi létnek. Sorsok, életek, események alakítója. Nemzetek, családok, hagyományok kihagyhatatlan szereplője. Átok és áldás, ahogy azt elhasználtan, de oly találóan mondani szokás.

Azzal foglalkoznék inkább csak, vagyis azokkal, aki az alkoholt azzal a szándékkal veszik magukhoz, hogy az bennük kifejtse hatását. Azokról az emberekről beszélek, akik nem – csak – azért isszák, amit isznak, mert csodálatosan telt savakra, vagy eperhordóban érlelt füst ízre vágynak. Hanem azért, mert kicsit mások akarnak lenni, mint akik tudatuk teljes birtokában lenni képesek. Be akarnak csípni, spiccesek, viccesek, jóképűek, bátrak és erősek, magabiztosak…részegek akarnak lenni. A mindennapok dolgait másként akarják látni, ismert viccen újra nevetni. A mostra, a pillanatra nagyon koncentrálni, abban lebegni, az időt megállítani.

Egy ma tisztességesnek mondott ember nem sokszor hódol az ilyesfajta szenvedélynek. Jó eséllyel ideje sem sok van rá, energiája sem, meg aztán, miféle ember az, aki örökké részeg?

Na igen. Miféle?

Gondolom, az alkoholra is igaz az, ami minden másra az általunk ismert földön (és egyre több mindenről derül ki, hogy mennyire igaz ez). Mértékkel érdemes használni. Ésszel. Tudatosan a tudattalanságba, pontosabban a módosult tudat állapotába merülni. Az értekezésnek azt a – talán legtöbbet taglalt – részét, melyet leginkább szenvedélybetegségnek, alkoholizmusnak nevezünk, e sorokon nem érintjük. A mértéktelenség, az általam ismert világban semmivel kapcsolatban nem fenntartható. Hogy ez milyen fizikai vagy lelki tünetekkel jár, az most a témán ennek az aspektusából nem fontos.

A fontos vagy inkább érdekes az, hogy az ember, mióta létezik, vágyja ezt az állapotot. Mi az oka annak, hogy átmenetileg változtatni akarunk azon, ahogy a világot vagy magunkat látjuk? A kérdést meg is fordíthatom. Miért ne változtassunk a tapasztalásunkon, az érzékeinken időnként? Hány olyan társadalmilag elfogadott módszer van, ahol pontosan ezt próbáljuk elérni? Mi jár annak az embernek a fejében, aki ezzel a lehetősséggel nem él. Aki félve borzad attól, hogy az általa kontrolláltnak hitt világot elengedje? Honnan fakad fel az az őszinteség, ami részeg pillanatainkban megszületik? Az őszinteség, ami bántó lehet, de gonosz, tudjuk nem. Rossz irány-e az, ahol kényszerűen őszinték akarunk lenni? Ahol nevetünk és nem értjük miért. Ahol az ismeretlen is jóbarát.

Szerencsés vagyok, mert jó emberek vesznek körül. És ahogy a rossz borból iható fröccs lesz, úgy a jó borból finom fröccs. Az alkohol is csak hozott anyagból dolgozhat. Szomorú, csalódott emberekből nem lehet vidámságot és felszabadultságot előcsalni, hanem agressziót, formát öltött gyűlöletet. Ami miatt az alkoholra nem szabad haragudnunk. Hiszen az csak megláttatja azt, amit elrejteni próbálunk. Nem az alkohol miatt nem olyan néhány ember élete, mint amilyen szeretné, hogy legyen (és itt nem a szenvedélybetegség miatt tönkrement életekről beszélek)

Úgy döntöttem tehát, hogy ha legközelebb nekem szegezik a fenti kérdést, én megfelelek. Mi okom lenne alkohol nélkül jól érezni magam?

Sietve kell megjegyeznek, hogy természetesen nem kizárólag alkoholos befolyásoltság alatt lehetünk, vidámak, felszabadultak. Nagyon sok helyzetben és módon elérhetjük ezt. Tradicionálisan például úgy, hogy sűrűn koccintunk egymással.