Értékterror

Magyarország napjainkban a világ talán egyik legbiztonságosabb országa. Kicsi az esélye annak, hogy terrorcselekmény áldozatai leszünk. Kicsi az esély, hogy felrobbanunk, elgázolnak, savval leöntenek vagy késsel leszúrnak. Ez nagy öröm.

Talán éppen ezért (vagy nem) kell egy másik dimenziójú terrort elszenvednünk, mindennap.

Azt a nevet találtam rá, hogy értékterror.

Megpróbálom kifejteni, hogy mit értek ez alatt.

Magyarország olyan szerencsés helyzetben van, hogy úgy érzékelhetjük, hogy vezetői, a valódi értékek tökéletes és teljes ismeretében vannak. Ezt a tudást pedig, a jogalkotás során, mint jogalkotásra okot adó indok is, kamatoztatják. Ilyen értékek például:

A családdal töltött idő

Ennek az értéknek a széleskörű elérhetőségére hozták létre a “szabad vasárnapot”. Az értékből és annak törvényben garantált elérhetőségéből következik, hogy aki egyéb tevékenység végezne, az nem képviselhetne olyan magas jegyzett értéket, mint amit a kormány definiál. Következik ebből az is, hogy aki nem rendelkezik családdal, nem családban él, élethelyzeténél fogva képtelen a kormánynak elégségesen értékes tevékenységet végezni, életet élni.

A munkavállalók piaci érdekeinek valódi védelme, megfelelő szabályozással nyilvánvalóan megoldható.

A keresztény kultúrkörbe ágyazott magyar ünnepek megélése

Aki nem a keresztényi hagyományok szerinti, talán éppen azokkal ellentétes pólusú életet él, döntésénél fogva képtelen a kormánynak elégségesen értékes tevékenységet végezni, életet élni.

A gyermekek védelme

A kormány úgy gondolja, hogy meg kell védeni a gyermekeket attól, hogy a szüleik jelenlétében legyenek akkor, mikor azok dohánytermékeket vásárolnak. Aki úgy gondolja, hogy a gyermeke fejlődésével semmilyen összefüggésben nincs az, hogy dohánytermék vásárlásnál gyermeke is a Nemzeti Dohánybolt területén tartózkodik, döntésénél fogva képtelen a kormánynak elégségesen értékes tevékenységet végezni, életet éln.

A nyugalom megóvása

Ennek az értéknek a széleskörű elérésére hozták létre azt a szabályozást, mely megtiltja a közterületen történő alkohol fogyasztást. Tehát nem az alkoholfogyasztásból esetlegesen következő garázdaságot tiltja a kormány, hanem egy olyan tevékenységet, amely kulturált, felnőtt módon végezve semmilyen olyan környezetterhelő körülménnyel nem jár, ami indokolna egy ilyen szabályozást. Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy a rakpart egyik padján, baráttal, szerelemmel vagy önmagával és egy üveg borral költené el az életének ezt a pillanatát, az veszélyes területre téved és döntésénél fogva képtelen a kormánynak elégségesen értékes tevékenységet végezni, életet élni.

Megjegyzés: Ezek többnyire önkormányzati rendeletek és nem a Fidesz kormány alatt születtek.

A szülők tisztelete

Ennek az értéknek a széleskörű elérésére hozták létre azt a szabályozást, mely – peres úton kikényszerítve – lehetőséget ad arra, hogy a gyermeket, akarata ellenére, szülei eltartására kötelezzék. Milyen oka lehet egy gyermeknek, hogy szüleit ne segítse? Nyilvánvalóan nyomós. Amennyiben egy magyar állampolgár úgy véli, hogy szülei nem érdemesek arra, hogy anyagi vagy egyéb más segítséget kapjanak tőle, akkor döntésénél fogva képtelen a kormánynak elégségesen értékes tevékenységet végezni, életet élni

A kollektív emlékezet

Ennek az értéknek széleskörű elérésére hozták létre azt a szabályozást, mely lehetőséget ad arra, hogy büntethetővé váljék az a személy, aki a például a holokausztot tagadja. A történelemben már oly sok mindent megkérdőjeleztek és oly sok hazugságra még ma sem derült fény. Ha egy személy úgy gondolja, hogy holokuszt nem létezett és ennek az elképzelésének nagy plénum előtt hangot ad, akkor akkor döntésénél fogva képtelen a kormánynak elégségesen értékes tevékenységet végezni, életet élni.

Megjegyzés: A holokauszt az emberiség történelmének egyik legszomorúbb és legméltatlanabb epizódja.

Magyarország felemelkedésének módjai

Ennek az értéknek a széleskörű elérésére (még) nem született szabályozás. Röviden, ha a Magyarország felemelésének, fejlődésének módszereiről  valamely állampolgár másként vélekedik, mint a kormány akkor az az ember hazaáruló, álomgyilkos, szabotőr. Ha ennek hangot ad, provokátor is.

Fenti csak néhány példa arra, amikor a kormány atyai gondoskodásával megóv bennünket attól, hogy felnőttként döntést hozzunk arról, hogy milyen életet szeretnénk élni.

Abban talán egyetérthetünk, hogy az érték, mint fogalom is rendkívül érzékeny. Ha csak arra gondolunk, hogy mennyire másként ítéli meg például a pénz értékét egy milliárdos üzletember és egy pap. Alapvető különbség lehet abban, amit értéknek gondolunk. Igaz ez akkor is, ha európaiak, kárpátmedenceiek vagy falubeliek között vizsgáljuk.  Szokás mondani, hogy valami annyit ér, amennyit a piac ad érte. És az sem véletlen, hogy az érték kifejezést materiális és immateriális dolgok vonatkozásában egyaránt használjuk. Értékrendje van a kommunistáknak épp úgy, mint a annak idején volt a náciknak (hogy két ismertebb szélsőséget említsek). A közös bennük például az, hogy erőszakkal és/vagy manipulációval ezeket az értékeket mindenki másra rákényszerítették

Szomorú tendencia a magyar történelemben, hogy a rendszerek, a hatalom mindenkori birtokosai nagyon hasonló módszerrel fognak neki Magyarország felemelésének. A magántulajdon elvétele, a saját értékrend szerinti visszaosztása vagy saját értékek mentén történő működtetése. Egyértelmű állásfoglalás az új értékekről melyeknek mentén meghatározható az egyén értékpalettája, az abból fakadó elvárt tevékenységeinek köre, mindennapjai.

Így lehetnek a tegnapi Lenin fiúkból - ha fel nem kötik őket - a holnap nyilasai. Az evolúció dogmája, az marad fenn, aki a legjobban tud alkalmazkodni.

Lehetséges volna-e szakítani ezzel a felfogással? Lehetséges-e olyan, minimális számú, alapvető értékekben megállapodni, mint az élet védelme, a magántulajdon védelme, a szabad vélemény és véleménynyilvánítás védelme. Ezekből pedig létrehozható-e olyan rendszer, amely az egyént csak a tényleges gyökérértékek sérelme esetén vonja felelősségre. Nem működne-e jól egy olyan társadalom, ahol az egyén saját hatáskörben dönthet arról, hogy mikor dolgozik, mikor vásárol, jár-e templomba, tanul-e hittant, politikai hovatartozását vállalja-e, borozik-e a Gellérthegyen. Saját hatáskörben dönt arról, hogy számára mi hordoz értéket. Felnőttként döntéseket hoz és vállalja annak következményeit. Nem szükséges, hogy egy kormány megmondja, hogy mi a jó és mi a rossz. Egy kormány lehet elkötelezett értékek mellett, de nem értékek ellen. És nem, ez a kettő nem ugyanazt jelenti és nem következik egymásból. 

A renitens, kormány által képviselt értékekkel szemben álló állampolgárok nem bűnözők. Nem rossz emberek. Nem ellenségek. Adóznak, gyereket nevelnek, hozzájárulnak Magyarország működéséhez. Ez akkor is így van, ha  a kormány ennek az ellenkezőjét kívánja velünk elhitetni.